Nemrég összefutottam egy kedves ismerőssel. A szokásos hogyvagyolást követően észrevettem, hogy kényelmetlenül tekintget körül, és gyakorta le-lesüti a szemét, kerüli a tekintetem és kaparássza cipőorrával a járdát. Nem sokáig bírtam visszatartani a belőlem kitörni kívánkozó kérdést, és megkérdeztem, tőle, hogy valóban minden rendben van-e. Erre ő zokogni kezdett és őszintén elpanaszolta, hogy még az utcára sem mer kimenni, mert a harmadik gyerek után szörnyen elhízott, és az emberek ítélkező tekintete szinte égeti a bőrét.

Ezért jobbára kerülni szándékozik az emberek társaságát, és legszívesebben magába gubózik. „Úgy cipelem testemen a plusz harminc kilómat, mint Krisztus a keresztjét”- jelentette ki végül. Aztán megpróbáltam lelket önteni belé, de láttam, ez nem az a pillanat, amikor bármire is menni lehet. Hamar el is köszönt. Elgondolkodtam a történtek után. Egy csodálatos asszony, akinek a lelke ragyog, ilyen helyzetbe sodródott a vádló tekintetek tüskéi miatt.

Aztán eszembe jutott, hogy bizonyos időközönkénti találkozások során, legtöbbször a sablonbeszédeket követő szakaszokban, az ún. „testkép-mustra” következik, amikoris felmérjük a „terepet”, hogy: lássuk csak mennyit fogyott, vagy hízott az illető, és ebből végeláthatatlan „na bezzeges” következtetéseket vagyunk hajlamosak levonni. Vannak emberek, akik nem mondják ki véleményüket, legfeljebb csak burkoltan, azonban az esti mosogatás közbeni kétszemélyes csevej alatt, időt szakítanak a megfigyelések szóba öntésére („Te, láttad a Katit, hogy hasban mennyit hájasodott, hogy nem figyel ez magára?

Biztosan a vőlegénye kényezteti a sok nasival. De majd ő fogja megbánni, ha nem fog felmenni rá a menyasszonyi ruha”- és hasonló „bölcsességek”). Észrevettem (meglehet ez nem általánosítható) ugyanakkor, hogy a férfiak hasonló véleményformálás során nem sértődnek meg, sőt legyintenek, és mintha mi sem történt volna, folytatják a társalgást. Más a helyzet azonban a hölgyekkel, akiket (sokakat) érzékenyen érint ez a téma, és képesek elkedvtelenedni ilyen szituációban. Lehet, hogy el kellene gondolkodni néhány dolgon… Ama szálkáról és gerendáról szóló beszéd, még ma is időtállónak tűnik.